Látogatás Imre Lászlónál – Naplójegyzet

Miután a Barcza Jancsival kinagyított Esterházy-képeket már mindenkinek eljuttattam (akinek akartam), 19-én délután telefonáltam Imre Lászlónak, de többszöri hívásra sem jelentkezett. Később újra megpróbáltam. Otthon volt. Először megkérdeztem, hogy tudja-e, ki vagyok, miután a nevemet bemondtam. Ő azt mondta: hogyne, a drámaíró. Előadtam, mit akarok. Aztán kértem találkahelyet és -időt. Az évzáróra (25.) akart eljönni, mire én javasoltam az egyetemet vagy az Alföldet. Azt mondta: – Tudod, mit? Ráérsz most? Gyere ki! – aztán elmagyarázta, hogyan jutok ki hozzá a Nagyerdőre. Fölszaladtam a postáról az internátusba a képekért. Az udvaron Mozejko Lacitól kértem villamosjegyet, siettem.

Nagy nehezen megtaláltam a házat és a lakást, becsöngettem. Ajtót nyitott, és szívélyesen fogadott, egy kicsit borostásan, de ez direkt jó volt, mert én is az voltam. A felesége nem volt otthon. A lakás pazar (bútorok stb.). A tv nagyon régi. Leültünk: ő a fotelbe, én a kanapéra. Legelőször végignézte a képeket, és csak egyet akart megtartani belőlük, aztán – unszolásomra – elfogadta mindet. A meglepetés ezután következett. Azt mondta, hogy már régóta tervezi, de most már meg kell innunk a pertut! – és kiment a konyhába, egy tálcát hozott egy sörrel és két pohárral. Ő csak 39 éves, én meg olyan jól megnyúltam – szólt az indok. Elkezdtünk beszélgetni. Először Esterházyról – elég sokat. Aztán a családomról és az övéről, rokonságáról. Továbbtanulásról. Azt mondta: – Te tényleg író leszel, mivel majd minden írónak baja volt az egyetemmel.

Imre László és Győri János az ünnepi könyvhéten Esterházy Péter dedikálásán a debreceni Gambrinus közben 1984. május végén. Fotó: HBD

Iszogattunk. Még egy sör. Egyszer telefonon hívták, mielőtt még pertut ittunk. Az egyetemről hívta valaki. Azt mondta: – Horváth Barnabás van itt nálam. Tudod, a Csokonai-darab írója. Most épp a pertuivás előtt állunk, mind a ketten szorongva ülünk itt stb.

Elment az idő, mondhatni kellemesen. Imre László írta a Naplóba a cikket az előadásról (Árkádia), ami nem jelenhetett meg.

Már negyed 8 felé járt, mikor felajánlotta a vacsora lehetőségét, de én mondtam, hogy Kántus-próbám lesz fél 8-tól, és 5 forintot kell fizetni percenként, ha késünk.

Ekkor csengettek, valamelyik szomszéd jött látogatóba. Azt mondta, hogy jöjjön vissza később, mert vendége van. Visszajött, és a noteszébe írta a címem. „Nem szeretném, hogyha a kapcsolat megszakadna, akár Pestre kerülsz, akár nem… Ha nincs szükséged segítségre, akkor szárnyalj, légy nagy, légy filosz! De ha van, ez a ház mindig nyitva áll előtted. És az Alföld is. Szívesen megnézem, amit mutatsz, és majd felfedezünk… Learatjuk a babért. És ez nem személyes szimpátia vagy barátság kérdése, hanem nemzeti ügy. Egy tehetséges gyerek ne legyen kosárfonó Sajószentpéteren. Láttam a Csokonai-darabot, az tetszett.”

– Szóval hozhatok írást?

– Persze, nagyon örülnék neki. Aztán ha jó, megjelentetjük. De ahhoz nagyon jót kell írni, nagyon jót!

Lekísért a ház elé, beszélgettünk a Kántus angol útjáról. Megkérdeztem, nem kell-e neki valami onnan.

Elköszöntem, és futottam a villamosmegállóig. Prodán Zsolték ott álltak a Pálmánál. Felugrottam a villamosra, és 19.40-re értem be a Kántus-terembe. Barócsi Judit már beénekeltetett. Odamentem Berkesihez, megkérdeztem: „Mennyi?” Mutatta: 50. Bencze Jánosnál 25 forintot kifizettem.

Horváth Barnabás Dávid

1984. 06. 06. 17.30–19.15

In: Horváth Barnabás Dávid: Összegyűjtött írások (1976–1992). Kézirat.

***

Adalék. Horváth Barnabás Dávid az egyetemen tanítványa lett Imre Lászlónak, és a diplomát is tőle vehette át 1992. június 27-én. Meghívó: 10.00 A Kossuth Lajos Tudományegyetem Tanácsa 1992. június 27-én 10 órakor tanévzáró, diplomaosztó, nyilvános egyetemi tanácsülést tart. Dr. Lipták András rektor. Dr. Imre László docens, BTK dékán.