Titokzatos portrézás

Egy fekete-fehér portréra volna szükségem az új honlapomhoz. A régi ugyanis megszűnt néhány esztendeje, a szervert felszámolta Volacsek barátom, akinél évekig elérhető volt. A tárhelyért nem kért egy fillért sem, ezúton is köszönet és hála a régi iskolatársnak! Egy honlapmúzeumban különben megtekinthető, élt hét évet, tizenkétezernél állt a számláló, nyugodjanak békében egykori digitális emlékeim.

V. a képzőművészeti elvégzése után akkoriban indította fotós vállalkozását, esküvőket, rendezvényeket örökít meg. Művészetből megélni így lehet. Nézegettem az oldalára kirakott képeket, s annyira megtetszettek, kedvet kaptam egy új honlaphoz. „Szia, nagyon jók ezek a képek. Nekem is kellene most egy portré a készülő honlapomhoz. Nem érsz rá valamikor?" – írtam V.-nek négy évvel ezelőtt, amikor eltűntem a netről. „Most kb. két hétig úszom, de aztán szólj rám, és készítünk rólad egy szép portrét” – válaszolt akkor.

Úgy eltelt két hét s aztán pár év, hogy nem is találkoztunk. Ez furcsa azok után, hogy évekig összejártunk, amikor még M. barátommal voltak, s egyszer hármasban bolyongtunk a velencei karneválon. A minap azonban megszólalt a kisördög: „Miért nincs még mindig honlapod, így telik el az életed? Karácsonyra megérdemelsz egy rendes honlapot, egy új generációsat, amihez képest a régi fapadosnak számít, ráadásul tizedannyiba kerül” – mondja Mefi, a kisördög. Jó, jó, de ahhoz kell egy rendes portré. Szipáltól lenne jó, debreceni, végigfotózta Hollywoodot, s hazatelepülésekor velem nagyjából szembe költözött. Életművész volt, írom: volt, mert nemrég távozott, gyakran láttam az utcánkban, kár volt nem megszólítani. „Majd találkoztok odafönn!” – mondja ördög cimborám unott hangon. „Mefisztotelész, te egy rendes ördög vagy, mondom neki. – Ki van még fotós rajta kívül?” „V. Ki más, mint V.?”

„Szia, V.! Jövő héten keddtől szombatig szabadságon leszek, ráérnél valamikor egy portréra?” – írtam tegnap este V.-nek négy év múltán a legnépszerűbb közösségi oldalon, ahová költöztem honlapom halálát követően. Látom, hogy látta az üzenetet, de nem válaszolt azonnal, nyilván tele van munkával, már négy éve is elkelt volna neki egy asszisztens. Csak nem sértődött meg valamiért...? Nem említettem neki, hogy miféle portréról lenne szó. Kár, mert akkor legalább valami bizonyíték lenne a kezemben. Nem mintha bármit is bizonygatnom kellene. Ezt a jelet én kaptam, nekem szól, de talán más is értheti. Hogy vannak megmagyarázhatatlan jelenségek. Mi az, ördög? Egy fekete-fehér portréról lenne szó, a nyugatosok stílusában, abban a Székely Aladár-féle stílben. Ám ezúttal nem Ady. Kosztolányi. Róla készültek remek portrék, azokat nézegettem este Google barátom segédletével. Mondanom sem kell, senkinek nem szóltam erről. Ma reggel a könyvtárban azonban a törzsasztalomon két könyv fogadott. Két Kosztolányi-monográfia, mindkettő 1938-ból. Mindkettőben ugyanaz a portré (az egyik), amit tegnap a kereső kigyűjtött nekem. Nem tudom, tegnap ki ült a helyemen, miután én távoztam, mindegy is, a könyvtárosok záráskor összeszedik és a helyükre rakják a szabadpolcos könyveket. Azt viszont sejtem, ki irányította felém e két képzetet. Megáll a képzelet.

A varázslatos asztal. Fotó: HBD

Perjéssy-Horváth Barnabás