Szenci Molnár Albert-díj-átadó

A Debreceni Református Kollégium Baráti Köre (DRKBK) ebben az évben Perjéssy-Horváth Barnabás írónak ítélte a Szenci Molnár Albert-díjat. Az elismerést a rendszerváltozás után alapította a Debreceni Református Kollégium, bölcsészeknek és teológusoknak adható. A DRKBK elnöksége döntését a Kollégium Igazgatótanácsa elfogadta, így a díjat 2024. május 25-én, szombaton a baráti köri találkozón, a praecesen, az Oratóriumban adták át Perjéssy-Horváth Barnabásnak.

Elsőként a gyülekezetet Berényiné Csinády Melinda, iskolalelkész köszöntötte, aki bemutatta a szolgálattévőt, Angyalosy Zsoltné Gerliczki Katalin nyírbogdányi lelkipásztort.

Fennálló énekként a 42. zsoltár (Mint a szép híves patakra…) 1. versét, majd fő énekként a 249. dicséret (Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát! …) 1. versét énekelték. 

Ezt követően Angyalosy Zsoltné Gerliczki Katalin szolgálata következett, előfohász után az igehirdetéssel A jelenések könyve 8. részének 1–7. verse alapján.

Angyalosy Zsoltné Gerliczki Katalin igehirdetésének vázlata

Amikor feltörte a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben mintegy fél óráig. Ez a csend olyan volt, mint a vihar előtti csend, amikor a természet visszatartja lélegzetét, és minden élőlény ösztönösen megérzi a közelgő zivatart, a nagy esőt, amely el fog mosni mindent. A madarak elhallgattak, nem énekeltek tovább, a levelek mozdulatlanná váltak, nem fújta őket a szellő, és a levegőben feszültség vibrált, mintha a világ maga is megdermedt volna, várva az elkerülhetetlen robbanást.

Ebben a csendben, mintha maga az Isten elrejtőzött volna. Mintha a menny kapui zárva voltak volna, és az angyalok némán álltak, tekintetüket a földre szegezve, de mégis egy angyal megállt az oltárnál, hogy az imádságokat tegye az oda. Nem volt suttogás, nem volt ének, nem volt mozgás. Ez a csend a remény és a félelem határán állt, ahol az ember szívében megszólaló hangok elhalkultak, és csak a saját lélegzetének ritmusa maradt. Amikor az Isten is látszólag csendben maradt. Ez a csend olyan volt, mint amikor egy színpadon minden fény kialszik, és a közönség visszatartja lélegzetét, tudván, hogy hamarosan valami monumentális, nagy és megrázó dolog történik. Az idő mintha megállt volna, minden pillanat végtelennek tűnt, és a mennyek hallgatása olyan súlyos volt, hogy szinte hallani lehetett a csendet.

Az Isten elrejtőzött ebben a csendben, hogy előkészítse a világot a hetedik pecsét feltörése utáni eseményekre. Ebben a pillanatnyi nyugalomban, a föld és a menny egyaránt felkészült a következő mozdulatra, amely megrengeti majd az univerzumot. Ez volt a csend, amely a vihar előtti feszültséget hordozta magában, a csend, amely az isteni ítélet és kegyelem előfutára volt. Az elrejtőző, de az elrejtőzésben mégis magát megmutató Isten csendje, hiszen az imádságok meghallgatásra kerülnek ekkor is.

Az Isten, bár elrejtőzött ebben a csendben, mégis ott volt, jelenléte áthatotta a mennyet és a földet egyaránt. A szentek, a kiválasztottak, érezték az Ő közelségét, bár látni nem láthatták. Tudták, hogy ebben a mély csendben is velük van, mint egy láthatatlan erő, amely megtartja és vezeti őket. Az idő elveszíti a jelentőségét. Örökkévaló pillanattá nyúlik, miközben a szentek szíve együtt dobog az isteni akarattal. A vihar előtti csend, amikor a hit és a remény összekapcsolódik és minden lélek tudja, hogy bármi következzen Isten jelen van most elrejtve, de sohasem távol. Ahogyan a költő mondja: „Egy égi üzenet, mely végre most, Hozzám talált, s szememben célhoz ért, S boldogan hal meg, amíg rácsukom, Fáradt pillám koporsófödelét”.

***

Imádság és a Miatyánk után a gyülekezet meghallgatta a hirdetéseket, és az áhítat részt lezáró 196. dicséret (Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás…) 8. versének eléneklése után vette az áldást.

Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett gimnáziumi igazgatónő köszöntője

Először Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett gimnáziumi igazgatónő köszöntötte a jelenlévőket. Ezzel megkezdődött a Szenci Molnár Albert-díj átadása.Laudációt Győri János, a Debreceni Református Kollégium Baráti Körének elnöke mondott. Beszédét teljes egészében közöljük.

Győri János elnök laudációja

A Debreceni Református Kollégium Szenci Molnár Albert-díjának átadása alkalmával egykori diákunk, Perjéssy-Horváth Barnabás író munkásságát méltatni megtisztelő, de egyúttal nehéz feladat is. Megtisztelő, hiszen nincs nagyobb ajándék annál, amikor egy tanár évtizedek elteltével dicsérő szavakat mondhat egykori tanítványáról, aki beváltotta a hozzá fűzött reményeket. De nehéz is, mert túlságosan közel áll hozzám a méltatandó személy: jelen lehettem indulásánál, diákkorában rendezhettem színdarabját, tanácsolhattam pályakezdő íróként, és később négy évtizeden át folyamatosan nyomon követhettem munkássága kiteljesedését. A bőség zavarában igyekszem arra ügyelni tehát, hogy ne legyek túlságosan elfogult, amikor róla beszélek.

Horváth Barnabás Dávid (ma már Perjéssy-Horváth Barnabás) 1965-ben született református lelkészcsaládban. Szülei több borsodi településen szolgáltak, gyermekkori élményei leginkább Igricihez és Sajószentpéterhez kapcsolódnak.

1984-ben érettségizett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. Első írói kísérletei az iskola Arany János Önképzőköréhez kapcsolódnak. 1983-ban Csokonai kicsapatásáról írott színpadi művével megnyerte a Szabó Magda által kiírt középiskolai drámaíró pályázatot, s színdarabját diáktársai a Kollégium Dísztermében mutatták be. Érettségi után a debreceni egyetem magyar–történelem szakán tanult tovább. Diplomamunkáját Esterházy Péter kortárs író műveinek recepciójáról írta. A diploma megszerzése óta Budapesten él, újságíróként dolgozik. Munkatársa volt a Pesti Hírlapnak, a Napi Magyarországnak, a Magyar Nemzetnek, és dolgozott a Vígszínháznál és a Magyar Televíziónál is. Jelenleg a Mediaworks médiavállalat gyártóközpontjának munkatársa és az Országos Széchényi Könyvtár Főigazgatói Kabinetjének tagja. Az utóbbi években szerkesztőként és könyvkiadóként édesapja, egykori református esperes-lelkipásztor életművét adja közre. A tervezett 35 kötetből eddig 24 jelent meg. Négy önálló kötetete: Kollégium blues (regény, 2005), Blue irományai (diákkori írások, 2006), Sajtószem (publicisztikai írások, 2015.), Határsáv. A debreceni Calandra zenekar és kora (dokumentumregény, 2017).

A hely szelleme és az alkalom úgy kívánja, hogy közelebbről kollégiumi tárgyú iskolaregényéről szóljak. A 2005-ben a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent Kollégium blues egy nyolcvanas évekbeli refis diák érettségi előtti utolsó évét mutatja be, s mindezt a Kántus emlékezetes angliai útjának (1984 nyara) felidézése foglalja keretbe. Az ötletes cselekménybonyolítás mellett figyelemre méltó a regény dokumentációs célja is, hiszen a naplójellegből következően szerepel benne a korabeli debreceni diákélet minden meghatározó eleme: pótvizsga, évnyitó, a fiúinternátus élete, hazautazás, fikaavatás, almaszedés, tiltott, de elnézett borozás, szalagavató, önképzőkör, Kántus, a német testvériskola debreceni látogatása, március 15-i ünnepség, tiltott irodalom (szamizdat) olvasása, pályaválasztás, diákszerelem, ballagás stb. A cselekmény hátterében a főhős színdarabjának próbái ürügyén visszatérően sejlik föl Csokonai története, ami sajátos patinát kölcsönöz a regénynek.

A diákhősök (Blue, Centaur, Doki, Kvarc és társaik) egyszerre mozognak a magas kultúra világában (József Attilát, Adyt, Márait, Pilinszkyt, Ottlikot olvassák), a Kollégium zárt falain is lassan átszivárgó nyugatias szubkultúrában (meghatározó élményük a Hair, a Jézus Krisztus szupersztár és a Rolling Stones, de maguk is alakítanak zenekart Logaritmus néven) és az iskolai élet alapkereteit képező egyházias miliőben (istentiszteletre járnak, maguk is reggeli áhítatokat tartanak, gyülekezeti kiszállásokon vesznek részt). A tanárok természetesen kitalált alakok, de ha jól odafigyelünk, karakterükben bizony néhány egykori és mai tanár arcvonásai is fölsejlenek.

A Kollégium blues elsősorban iskolaregény, s mint ilyen műfaji rokonságot mutat a Debreceni Kollégium világát megjelenítő korábbi irodalmi alkotásokkal (Jókai: És mégis mozog a föld, Mikszáth: A két koldusdiák, Móricz: Légy jó mindhalálig, Karácsony Sándor: Holdbeli diákélet), valamint a 20. századi magyar regényirodalom kiemelkedő alkotásával, Ottlik Géza Iskola a határon című opusával. Emellett nemzedékregény is, hiszen a rendszerváltás előtti évek hazai tizenéveseinek világa tárul az olvasó szeme elé. S végül fejlődésregény is, hiszen a naplóíró diákelbeszélő, Blue felnőtté válásának folyamatába avat be bennünket az író.

Terjedelmes volta (mintegy 400 lap) ellenére is érdemes ismételten kézbe venni Perjéssy-Horváth Barnabás regényét, nemcsak azért, mert rólunk szól, hanem mert rövidke fejezetei önmagukban is élvezetes olvasmányok, s egy idő után azok sorrendje akár föl is cserélhető, hiszen a könyv fő erénye nem a feszes cselekményvezetés, hanem az atmoszférateremtés, az ironizáló nyelvi bravúr és a szociografikus környezetrajz.

Hiszem azt, hogy a ma is énekelt zsoltáraink fordítójáról, a Debreceni Kollégium egykori diákjáról elnevezett díj Szenci Molnár Albert születésének 450. évfordulóján jó helyre kerül. Kívánom, hogy ez a kitüntetés adjon Perjéssy-Horváth Barnabás írónak ösztönzést további írói tevékenységéhez.

Kedves Barnabás, jól tudom, hogy sokféle kollégiumi emlék lapul még a tarsolyodban, várjuk a folytatást! Miközben szívből gratulálok a kitüntetéshez, tisztelettel kérem egykori iskolád mai igazgatóját, hogy adja át a díjat.

Díjátadás

Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett gimnáziumi igazgatónő átadta a Szenczi Molnár Albert-díjat az idei kitüntetettnek.

Ezután a Kollégiumi Kántus – Arany János karnagy vezényletével – Bárdos Lajos Az Úr énnékem őriző pásztorom (23. zsoltár) című kórusművével (1975) köszönötte a gyülekezetet és a díjazottat. A Kántus ezt a művet erre az alkalomra tanulta meg.

A Kántus felemelő énekszáma után Perjéssy-Horváth Barnabás beszéde következett.

Perjéssy-Horváth Barnabás beszéde

Kedves Testvéreim, Barátaim, Iskolatársaim! Hölgyeim és Uraim! Örömmel értesültem arról, hogy ebben az évben az a megtiszteltetés ér, hogy a Kollégium elismerését, a magyar református egyház egyik legjelentősebb alakjáról elnevezett Szenci Molnár Albert-díjat nekem ítélte oda a Debreceni Református Kollégium Baráti Körének kuratóriuma, és e döntést a Kollégium Igazgatótanácsa is támogatta. Édesapámnak éppen 50 éve, a 400. évfordulón jelent meg Szenci Molnár Albertről cikke a Honismereti Híradó című folyóiratban. Így megy ez nemzedékről nemzedékre… Köszönöm a rendkívül megtisztelő elismerést, amit nagy formátumú tanáraink, kiemelkedő személyiségek után én is átvehetek. Úgy vélem, hogy ez az elismerés családunknak is szól, továbbá annak a korosztálynak, amelynek tagja vagyok. Köszönöm, és próbálom megszolgálni munkásságommal.

Lelki és szellemi egészségünk szempontjából jó visszatérni volt iskolánkba, ahol találkozhatunk egymással és egykori önmagunkkal, élni segít az itt szerzett tudás, az élmények, amelyekből táplálkozhatunk, időnként itt újra feltölthetjük magunkat a Kollégium erőforrásaiból, hiszen a magyar keresztyénség és kultúra egyik energiaközpontjában vagyunk.

Az itt kapott energia azonban nem arra való, hogy vegetáljunk belőle vagy csak szórakozásra használjuk, fontos, hogy a napi munka mellett hozzunk létre olyan új értékeket is, amelyek túlmutatnak a mán és a társadalom szélesebb köreiben is hatnak térben és időben is terjedve. Ezek a dolgok körülbelül úgy jönnek létre, sok-sok áldozatos munka és fáradozás után – mert mindennek ára van az életben –, ahogy Karinthy Frigyes A cirkusz című írásában megfogalmazta. A novella utolsó mondatában azonban minden áldozat értelmet nyer, hősünk győz, mert beteljesíti küldetését: „…lassan és remegve játszani kezdtem a melódiát, amit régen, régen, régen hallottam egyszer zengeni és zokogni a szívemben.” Ennek lehet egy olyan olvasata is, hogy egy sugallatban megtalál minket a feladat. Nem mi választunk, hanem ő. Ez jobb esetben felülről jön, nem pedig oldalról vagy alulról.

Nemrégiben kezembe került az igrici református anyakönyv és szolgálati napló, amelyből megtudtam, hogy Técsy Béla mezőcsáti lelkipásztor engem Nagy ajándék címmel, a Mt 25,18–20 igével keresztelt meg, ez a rész így hangzik: „A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök. És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon.”

Ez a példázat nem arról szól, hogy ki mekkora tehetség vagy zseni, hanem a munkáról, hogy keményen meg kell dolgozni azért, hogy fejlődjünk és jól gazdálkodjunk, tenni tudjunk, vagyis tehetségesek legyünk. Thomas Edison szerint: „A zseni egy százalék ihlet, kilencvenkilenc százalék verejték.” Ezt a biztató keresztelési igét már akkor, az úrasztalánál hallottam, de mire pár éve felfedeztem, akkorra már elég sokat dolgoztam, és azóta még inkább megerősödtem abban, hogy nekem ez személyre szóló életfeladatom. Ezért adom közre egy másik tálentomos ember, Horváth Barna esperes-lelkipásztor életművét, és ezért próbálok meg én is adni valamit a kortársaimnak és az utókornak, ha lesz, én bízom benne. Köszönöm szépen a díjat. Isten áldja meg a Kollégiumot és mindnyájunkat!

Zárszó

A Szenci Molnár Albert-díj-átadó után Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett gimnáziumi igazgató, Berkesi Sándor Liszt-, Kossuth- és SZMA-díjas karnagy, Perjéssy-Horváth Barnabás író, Szabó Dániel Magyar Érdemrenddel kitüntetett, SZMA-díjas ny. egyházkerületi főgondnok, Győri János Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Károli Gáspár-díjas tanár, a baráti kör elnöke és Berényiné Csinády Melinda iskolalelkész a Kollégium Oratóriumában 2024. májkus 25-én. Fotó: BA