A Barnabás…
Manapság nem túl divatos dolog, hogy valaki írásra, zenélésre vagy az önkifejezés egyéb módjaira adja a fejét. Vannak azonban kivételek is. Egy ilyen kivétellel, Horváth Barnabás Dávid negyedéves magyar-történelem szakos hallgatóval beszélgettem, aki nemcsak az irodalommal foglalkozik, de a Calandra zenekar dobosa is.
– A városban tépett plakátmaradványok még hirdetik a Calandra születésnapi koncertjét. Mi történt azóta az együttessel?
– Beindult a Sharockház, ami a Pódium Egyesület által működtetett rockcentrum, s ahol a Calandra zenekar a házigazda. Minden második hét csütörtökén üzemel ez a klub, és a koncertek mellett rocktörténeti előadásokat is hallgathat az, aki eljön, sőt a rockbörzén még lemezgyűjteményét is kiegészítheti ritkaságokkal.
– Hol található ez a Sharockház?
– A Perényi út 1. szám alatt, a Déry Múzeum mellett. Gazdag programmal várjuk az érdeklődőket. Legközelebb nov. 22-én, a nagylemez megjelenése előtt álló Ladánybene 27. nevű zenekar is fellép.
– A Calandrát nem kecsegtetik hasonló lehetőséggel?
– Lemezről egyelőre nincs szó, de elkészült a Calandra első 30 perces stúdiófelvétele. Ez feltehetően elhangzik majd a rádióban, az érdeklődőknek addig is szívesen átmásoljuk.
Horváth Barnabás Dávid moszkvai portréja 1989. november 9-én készült, aznap, amikor Berlinben elkezdték bontani a Falat
– Tavaly játszották Pavlov kutyájai című abszurd drámádat. Volt-e valami visszhangja a műnek?
– Te vagy az első, aki erről kérdez, ennyit a visszhangról. Úgy érzem, hogy az emberek nem figyelnek eléggé egymás produkcióira, s így nem fedezik fel egymás értékeit. Ráadásul ez visszahathat az alkotó tevékenységre is, az érdeklődés hiánya miatt sokan abbahagyják.
– Nálad is ilyen hatást váltott ki az érdektelenség?
– Nem, sőt! Most egy rádiójáték megírását tervezem, ami arról szólna, hogy milyen problémákat vethet föl két különböző kelet-európai életfelfogás, gondolatvilág találkozása. Nem politikai darab lesz, mert szerintem az irodalomnak vissza kell vonulnia a politika barrikádjairól s az emberek mindennapi életével kell foglalkoznia.
– Ez tehát az irodalom és politika viszonyáról vallott felfogásod. Érzel-e az utóbbi időszak változásaival kapcsolatban a magánéletedben is egyfajta elfordulást a politikától?
– Nézd, tény, hogy a 88-89-es évek forradalmi romantikáján túl vagyunk. Immár az a feladat, hogy mindenki megtalálja a helyét az új világban. S azt hiszem, ez lesz a dolog nehezebb része…
– Barnabás, köszönöm a beszélgetést, s sok sikert kívánok mind az irodalmi, mind a zenei tevékenységedhez!
Csáki Tibor: A Barnabás… In: Hétfő (A KLTE hetilapja), II. évfolyam, 10. sz. (1990. november 19.), 2.
Lásd: Határsáv, 336–337.