A Delelőben

Dusicza Ferenc és Kasuba L. Szilárd beszélgetése – mások mellett – Perjéssy-Horváth Barnabással Budapesten az RTL Klub Delelő című műsorában.

Dusicza Ferenc: – A gyerekek elmentek, a bácsik megjöttek. Na, hát egyben sorjában köszöntjük őket. Van itten írónk, van filmesünk, van adventista sportosunk. Zoli, te lelkész vagy? Nem, nem vagy lelkész, világi, elkötelezett gyülekezeti munkás, keresztény. Szóval mindenféle népeink vannak. Adjuk meg az első szót a 450 évesnél több debreceni kollégiumnak, amelynek egy friss diákja megírta az emlékeit. Barna, mi késztetett arra, hogy megírjad? A nézők nem tudják, én beleolvastam már a könyvbe, hogy egyszerűen nem is Magyarországon kezdted el írni. Hogy történt ez?

Perjéssy-Horváth Barnabás: – Ezt a könyvet – Kollégium blues a címe egyébként – három évvel ezelőtt kezdtem el írni, de már huszonvalahány éve elterveztem, hogy erről majd írok egy regényt, mert ez egy meghatározó élmény az ember életében. A középiskola, amikor gyakorlatilag gyerekből felnőtté érik az ember. És hát egy fantasztikus élmény volt abban az iskolában tanulni, ott élni, bentlakásos iskola, az ország egész területéről érkeztek oda diákok, és a saját életélményeimből és a fantázia segítségével írtam ezt a regényt, amiben egy teljes tanévnek az eseményei alapján történnek a cselekmények. Angliában, a La Manche csatornán kezdődik a történet, és ott is fejeződik be, tehát egy ilyen flashbackes módszerrel térünk vissza.

Kasuba L. Szilárd: – És hogyha van különbség, gondolom, van, mi az alapvető egy normál iskola és egy református iskola kollégiuma között?

P-H. B.: – Hát…

D. F.: – Annyi időnk nincs, hogy ezt kibeszéljük, én is oda jártam egyébként, tessék rám nézni, ilyen különbségek vannak. Azért mondom… Menjünk szerintem tovább. Vissza fogunk még erre térni.

(…)

D. F.: – Egy kicsit fújjatok egyet, pihenjetek. Most visszakanyarodunk megint a debreceni kollégiumhoz, hát ahova én is jártam, nem szeretnék, ugye, privatizálni itt a műsorban, de ami igaz, az igaz.

K. L. Sz.: – No, de milyen volt?

D. F.: – Közöttünk korszakok teltek el, tehát én ilyen vén vagyok, Barna ilyen fiatal. Beleolvastam, hát egészen más. Én azt hittem, hogy az olyan, ahogyan én otthagytam. Nem rúgtak ki, csak befejeztem, úgy értem.

P-H. B.: – Ez a könyv a nyolcvanas évek nemzedékének – akik a nyolcvanas években jártak gimnáziumba – állított szépirodalmi emléket, és gyakorlatilag az egész nyolcvanas évek élményéből táplálkozik, nemzedéki iskolaregény tulajdonképpen.

D. F.: – Nem hoztál egy könyvet?

P-H. B.: – Azt hittem, elhoztad a példányodat…

D. F.: – Én meg nem hoztam el, mert odaadtam valakinek olvasni.

P-H. B.: – Helyes, az olvasó az első.

D. F.: – Úgyhogy ilyen sikeres, hogy már viszik, viszik…

K. L. Sz.: – De tényleg, Feri, megvannak a múltról az emlékek. A világ úgymond lazul, egyre lazább az élet egy kollégiumban, egyre, hogy mondjam…

D. F.: – A fenét… Már bocsánat, dehogy…

K. L. Sz.: – Már nem olyan szigorú szabályok…

D. F.: – Dehogynem.

K. L. Sz.: – Vagy csak a diákok szegik meg, nem tudom, hogy itt…

P-H. B.: – Ez változott, így van, a mi időnkhöz képest is, én arról nem tudok beszélni, hogy most milyen élet zajlik ott, és akkor még elég katonás, szigorú, tehát az Iskola a határonhoz hasonlítható élet folyt, és ezt írtam meg a könyvben.

K. L. Sz.: – Mint a katonaságnál?

D. F.: – Napirend volt, órarend, hát máshogy hogy lehet három- vagy négyszáz gyereket kordában tartani, így se nagyon lehetett, és a mi időnkben még volt bezárás is, ma biztos az ombudsman elé vitték volna az ügyet.

K. L. Sz.: – Az mit jelent? Hogy valaki rossz volt?

D. F.: – Az egy szabadságmegvonás, olyan értelemben, hogy nem lehet kimenőre menni. Ez volt a bezárás. Én tudom, belülről ismerem a rendszert.

P-H. B.: – És erről szól, nagyon sok epizód van a könyvben, az ebből való kitörésre tett kísérletek meg mindenféle lázadások. Alakítottunk egy rockzenekart épp huszonöt éve.

D. F.: – Na, ez a lényeg, mert Kollégium blues. Kollégium blues, ez a címe a könyvnek.

P-H. B.: – Alakítottunk egy rockzenekart, és májusban újra összeáll a zenekar, kiadunk majd egy CD-t, egy nagy nosztalgiakoncert keretében.

D. F.: – Ez szuper!

K. L. Sz.: – Ott esetleg?

P-H. B.: – A debreceni kollégium udvarán a baráti köri találkozón, és ez egy nagy szenzáció, mert gyakorlatilag egy évig működött a zenekar, viszont nagy hatást gyakorolt az akkori diákságra, énekelték a számainkat a koncerten, és emlegették évekkel később is.

D. F.: – Ez szuper! Nálunk még nem lehetett például zenekart alapítani, mert az a nyugati világ sömörgőzése és feslettsége.

K. L. Sz.: – Hogy magyarázták? A szabadidődben azt csinálsz, amit akarsz, nem?

D. F.: – Persze. Volt egy rádió, ilyen kéthangszórós rádió, volt egy lemezjátszó, ami sosem működött, a rádió politúrjába mindenkinek a neve bele volt vésve, így, kulccsal. Ez volt az egyik, és volt egy ekkora magnetofon, Vörös Szikra nevezetű, és azon hallgattuk meg a rádión a Szabad Európát.

K. L. Sz.: – Ez volt a szórakozás.

D. F.: – Ez volt a szórakozás, de jó volt.

P-H. B.: – Azt mi is, a rendszerváltás hajnalán a Szabad Európát hallgatni, és néha be is jött, bár egy kicsit zavarták.

K. L. Sz.: – Saját dalokat készítettetek, vagy játszottatok világslágereket is?

P-H. B.: – Saját. A legelső időkben játszottuk régebbi zenekaroknak a felvételeit, és aztán elkezdtünk komponálni. Nagyon sok, hát körülbelül tizenöt saját számunk volt egy év alatt, dallamos rockzenét, és érdekes módon…

D. F.: – Nagyon jó nevek vannak benne. Mondj már egy párat, én nem tudom fejből. Te vagy a Blue…

P-H. B.: – Az elbeszélő a Blue.

D. F.: – Betty Blue…

P-H. B.: – Betty Blue, ő az egyetemista lány, akibe Blue szerelmes.

D. F.: – Ideálod, igen.

P-H. B.: – Ideál. Akkor a Centaur a főhős, aki egy kiemelkedő figura. De van Dagi, Sovi, Kvarc. A tanárok is nagyon sokféle… széles skálán mutatkoznak meg, tehát sokféle tanártípus van.

K. L. Sz.: – Tehát ti megénekeltétek az ott veletek történt eseményeket.

D. F.: – Nem csasztuska formában, hanem már rockzene formában. Hála a jó istennek!

P-H. B.: – Ez a könyv mottója, a Kollégium blues című szám, aminek az a második strófája, hogy „Egyforma esélyekkel indultunk, / mindenki csodálkozott rajtunk. / A széllel szemben is felnövünk, / hiába mondják, hogy ez börtönünk. / Kollégium, Kollégium, Kollégium blues.”

D. F.: – Na, akkor meggyőztél, hogy mégse olyan különböző az a két évfolyam, amibe mi jártunk, vagy két tíz évfolyam, vagy hogy mondjam. Aki ilyen könyvet lát a könyvesboltban, van a kollégiumnak a nagy kapuja, s mellette négy vagy öt ilyen rosszul öltözött suhanc, az a Kollégium blues.

Dusicza Ferenc és Kasuba L. Szilárd beszélgetése Perjéssy-Horváth Barnabással és másokkal. In: RTL Klub, Delelő. Élő adás: 2005. 10. 28. 11.08–11.25.