A ló (hosszabb változat)

Műsorvezető: – A kisember a legjobb parti – mondta Woody Allen –, mert van magyarázat arra, hogy miért kicsi. Nem tudom, miért, valószínűleg perverzitásom folytán jutott ez eszembe a most következő – én úgy mondom – még élő Svejk, köztünk élő szürke eminenciás hallatán. Pedig nem Svejk, ő ló meg néha kar, láb, tömeg és társadalom. Meg ügyelő, meg életvidám, de mégis kissé borús barátunk. A most következő beszélgetés múlt vasárnap este A Vígszínházban készült a Svejk premierje előtt. Horváth Barnabás ügyelő, statiszta és Barna Erika.

Horváth Barnabás: – Én rögtön az első jelenetben szerepelek. A Svejk első jelenetében titkosrendőr szerepet alakítok, ülünk a Kehely sörözőben, Prágában, és sörözünk, és egy bizonyos társalgás után föl kell állnunk és odarohannunk és megfognunk két oldalról és letartóztatnunk Svejket.

Barna Erika: – Neked egyébként van szöveged?

– Szövegem nincs, statisztáknak általában nincs szövegük, ők néma szereplők, ők adják az életanyagot, a hátteret.

– Te most leszel akkor titkosrendőr…

– Katonai rendész, rendőr, osztrák–magyar katona, orosz katona…

– Aki mindig ilyen második alabárdos, vagy valamilyen statiszta szerepkörben mozog egy darabban, az ugye arra vágyik, hogy felfigyeljenek rá, és ezért próbálja egy kicsikét jobban hangsúlyozni talán a mozdulatait vagy kitalálni egy-egy olyan geget, amivel fölhívja magára a figyelmet. Persze hogyha a darab megengedi azt. Ilyesmit te csináltál már, vagy van ilyen vágyad?

– Általában a rendezők nem szeretik, hogyha valaki nagyon beleéli a figurába magát, mert akkor elvonja a néző figyelmét. Tehát azt szeretik, hogyha mérsékelten vesz részt, tehát nem úgy, mint egy darab fa, nem is úgy, mint egy színész, hanem a kettő között valahol. Van egy ilyen kategória az angolszász filmben, hogy living face, tehát azok, akik nem beszélnek, de az arcukon látszik, hogy élő emberek, és ők is ott vannak a filmben, tehát az illúziókeltésben vesznek részt. Mindenkiben van egy ilyen igény szerintem, aki ilyenre adja a fejét, hogy a saját határain belül és a saját eszköztárával önmagától kitaláljon ilyen apró dolgokat. Én leszek a lónak is az első fele, tehát a fej rész.

– Az első két lába?

– A fej, tor, potrohból a fej és a tor és az első két lába. Van egy katona, aki ránk ül, a hátunkra ül, mi egy szőr lóban vagyunk benne tulajdonképpen, és bevágtatunk a színpadra, teszünk egy kört, utána fölül a hátunkra, aztán ő kardozik, aztán eltalál minket egy gránátrepesz, akkor szétesünk, és aztán várjuk a feltámadást, ami be is következik akkor, amikor ezt a katonát kitünteti a felettese.

– Na most gondolom, egy ilyen ló alakításában mondjuk kifejezetten az önmegvalósításnak a már említett módjai kizártak, nem?

– Nüánszokra van lehetőség ugyanis, azt hogy én hogyan trappolok, azt én találtam ki, egy kicsit a gyermekkori élményeim elevenedtek föl, amikor lovacskát játszottunk, és most itt a lehetőség, hogy egy nagyobb közönség előtt színpadon ezt megvalósítsam és kiéljem az esetleges lovacskázásos elmaradt élményeimet.

– Lehetnek olyan emberek, akik úgy gondolnák, hogy ez nagyon snassz, ilyet alakítani…

– Nem. Mindenki, aki ilyenre adja a fejét, abban megvan egy exhibicionizmus. Akiből esetleg nem lehetett színész, az statisztaként még mindig valamennyire pótcselekvésként vagy félig-meddig megvalósul ez az álma. És tényleg, aki kiáll a színpadra, vállalja ezt, annak egyáltalán nem snassz. Tehát bármilyen szerepet elvállal, mert azzal is ad valamit hozzá a darabhoz. Ha valami nagyon negatív szereplőt kell alakítani vagy egy lovat akár, ott is megvan a dolognak a szépsége.

– Ezt komolyan mondod? Szereted? Szeretsz lovat alakítani?

– Persze, hogy szeretek. Szeretnék még zebrát is, kutyát is, nagyon szívesen. De azt hiszem, hogy itt az a fontos, hogy a színpadi jelenlétedet úgy érzékeltesd, hogy hiányoznál, hogyha nem lennél ott. Ezt a legnagyobb komolysággal lehet csak csinálni, akármilyen vidám darabról van szó. Én egyáltalán nem akartam színész lenni, és most sem akarok színész lenni. De ez a világ mindig közel állt hozzám. Dolgoztam már többször színházban. Egyébként pedig magyar–történelem szakot végeztem, tanár vagyok, de nem tanítok.

– Mesélted nekem, hogy az egyik legutóbbi filmbeli alakításod, az az Evitában volt.

– Igen, az Evita statiszta stábjában is benne voltam. És ott az egyik forgatási napon kiválogattak négyünket, hogy a Vanity Fair magazin számára készítsünk fotókat Madonnával. Két órát dolgoztunk együtt körülbelül, rengeteg, több száz fotót csináltunk. S most mondhatnám azt, hogy vele kávéztam… Egyébként vele kávéztunk, de úgy, hogy nem egy asztalnál. Most a sors különös fintora, hogy az a kép, amin szerepeltem volna Madonnával, az úgy jelent meg, hogy levágtak a képszerkesztők, a magazin képszerkesztői…

– Mert?

– Nekem azt mondta a fotós, hogy Madonna kalapja mögött dohányozzak, és valaki azt mondta nekem, lehet, hogy azért vágtak le, mert Amerikában egy nagy dohányzásellenes kampány van, és hogy ezzel rontottam volna a lap hitelét. De lehet, hogy csak nem illettem oda.

– A legközelebbi alakításaid, azok mik lesznek? Ezek tervbe vannak már véve?

– Benne vagyok néhány ilyen statiszta adatbankban. Voltam az utóbbi időkben reklámfilmekben, például egy izraeli reklámfilmben, egy bankreklámban. De így konkrétan előre nem tudom.

– Mikor hova hívnak?

– Mikor hova hívnak. Vannak hivatásos statiszták, akik folyamatosan dolgoznak. Állandóan hívják a statisztaszervező irodákat. Én csak akkor megyek, hogyha kiválasztanak a videóm és a fotóim alapján.

– Melyik este láthatunk téged titkosrendőrként, lóként és a többi színpadon?

– Péntek este megy legközelebb a Svejk, s mindenkit szeretettel várok.

Műsorvezető: – Ez tehát ma este, és a Vígszínház.

A Ló. Barna Erika beszélgetése Horváth Barnabás Dáviddal – hosszabb változat. In: Magyar Rádió, Petőfi, Petőfi délután. Sugárzási idő: 1996. december 13.

Horváth Barnabás Dávid a Vígszínház öltözőjében mint orosz katona a Svejkben 1997. május 29-én

 A hátsó színpadon Szatmári Liza, Rudolf Péter és az öltözető az Olasz szalmakalap előadásán a hátsó színpadon 1997. június 4-én. Fotó: H. B. D.

Héjj János főügyelő és Horváth Barnabás Dávid ügyelő a Vígszínház ügyelőpultjánál 1997. június 4-én 

 Horváth Barnabás Dávid a Vígsznház színpadán 1997. június 4-én