Accessibility Tools

Skip to main content

A bluesképű diák naplója

2005. 12. 15.
SÁRKÁNY KATA

Légy jó mindhalálig, Abigél, Iskola a határon, és még sorolhatnánk a címeket, mindegyikről ugyanaz jut eszünkbe: iskola, zárt közeg, fegyelem, szigor, kollégiumi élet. Majd csínytevések, örök életre szóló barátságok és élmények. Ezt a témavilágot gazdagítja Perjéssy-Horváth Barnabás Kollégium blues című regénye is.

„Amikor az újszülött jövevény beteszi a lábát a főbejáraton, karanténba lép: jogok nélküli személy lesz, mert nem tud semmit, jelentőség és méltóság nélkül éli kezdetleges életét” – mondja a ma író-olvasószerkesztő szerző, aki bevezet a Debreceni Református Kollégium berkeibe, megismerteti az egyházi tanintézet felépítését, működését, szabályait. Az 1987–88-as tanévet taposó diákok életében a hagyományőrzés és a politika éppúgy jelen van, mint a kalandvágy és a szórakozás. A szerző könnyed, humoros stílusban eleveníti fel kollégiumi emlékeit, s olyan aprólékossággal írja meg annak minden egyes mozzanatát, hogy az olvasó diáknak érzi magát. Az érettségi előtt álló Centaur, Dagi, Sovi, Blue, Plíz, Néma és a többiek fordulatos története magával ragadó, egy-egy szereplőben mindenki kicsit magára ismerhet. Ez a regény nemcsak azoknak szól, akik hasonló élményeket őriznek diákéveikről, de az „avatatlanok” is könnyedén beleképzelhetik magukat a kollégium különös világába.

(Perjéssy-Horváth Barnabás: Kollégium blues. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005. Ára: 2998 Ft.)

Sárkány Kata: A bluesképű diák naplója. In: Heti Válasz, V. évfolyam, 50. szám (2005. december 15.), 53.