Accessibility Tools

Skip to main content

A Dehir.hu invitálója

2017. 03. 24.
[N. N.]

Debrecen – Perjéssy-Horváth Barnabás kötete az egykori cívisvárosi zenekar, a Calandra segítségével mutatja be a régi zenei emlékeket.

Érdekes dokumentumregény bemutatóján vehetünk részt a Nagyerdei Víztoronyban. Perjéssy-Horváth Barnabás Határsáv – A debreceni Calandra zenekar és kora című művével április 5-én, szerdán 16.30-tól ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A Debreceni Egyetem egykori hallgatója, Perjéssy-Horváth Barnabás – polgári nevén Horváth Barnabás Dávid – a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–történelem szakán 1987–1992 között tanult, ahol tanulmányai mellett részt vett a Calandra nevű rockzenekar megalapításában.

Dokumentumregénye ennek a progresszív rockzenekarnak a történetét mutatja be megalakulásától felbomlásáig. A könyv fő témája egy csoport önkeresése, önkifejezése, önmegvalósításának története a rendszerváltozás idején. A Calandra – sok más amatőr együtteshez hasonlóan – egy hihetetlenül kemény versenyben sajátos rétegzenéjével ért el valamit a szórakoztatóipar perifériáján egy nehéz gazdasági helyzetű, átalakuló világban.

Időutazás ez a kötet sok-sok régi emlék megidézésével, amely a nyolcvanas évek végének debreceni egyetemi, zenei és klubéletét eleveníti meg. A könyv a helyszínen is megvásárolható lesz.

A rendezvényt Bartha Elek oktatási rektorhelyettes nyitja meg. A kötetet Váradi Ferenc műsorvezető (FM90 Campus Rádió), volt KLTE hallgató mutatja be. Közreműködik Jámbor József rendező-színész. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Dehir.hu: A nyolcvanas évek debreceni rock- és klubéletébe nyerhetünk bepillantást. In: Dehir.hu, 2017. 03. 24. Frissítve: 2017. 03. 24. 14:33. Online: https://www.dehir.hu/kultura/a-nyolcvanas-evek-debreceni-rock-es-klubeletebe-nyerhetunk-bepillantast/2017/03/24/