Kovács Nikolett előadása

Csokonai Vitéz Mihály az utókor szemében jogtalanul elítélt, kicsapatott költő, aki ártatlanul ítéltetett halálra a Kollégium tanárai által, a zord XVIII. században. Első életrajzírója, egyben barátja, Domby Márton alakította ki e képet először az iskoláról és híres költőnkről.

Valójában Csokonainak két pere is volt, az egyik 1794 decemberében, a másik pedig 1795 júniusában, ami azt bizonyítja, hogy a költőnek megadták az esélyt a maga ártatlanságának tisztázására. Az első peren a sedes, az iskolai törvényszék olvasta a fejére, hogy az istentiszteleteket és iskolai könyörgéseket nem látogatta, nem igazolta távolmaradását orvosi igazolással, engedély nélkül járt ki a Kollégiumból, az őszi vizsga idején mulatságot rendezett osztályában, egy Somogyiné nevű özveggyel embertelenül bánt, megsértette nemes Király Andris urat, sokszor éjszakázott az osztályban és gyakran visszatartotta a tanulókat. A legfőbb ok pedig Szilágyi Gábor professzor úr megsértése volt: diákjaival elénekeltetett egy gúnydalt, és egy levelével is kellemetlen helyzetbe hozta professzorát, amely rossz kezekbe került, így jutott el tanárához. Az ítélet pedig az volt, hogy hátrábbhelyezték 10 tanulóval, a poétai osztály praeceptori állásából elmozdították, és nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie a sedestől.

A második peren – amin a vádlott nem volt ott – azt az ítéletet hozták, hogy kizárták minden tanulói jogból, bizonyítványt és ajánlást sem kapott sehova, megtiltották a Kollégium diákjainak a vele való érintkezést. Bűne: a búcsúbeszédének tartalma és közlésmódja volt, a halasi legációs pénzzel nem tudott elszámolni, és világi ruhában jelent meg a sedes előtt (akkoriban a tóga viselése kötelező volt). A búcsúbeszédében, hosszabb kimaradás után, az áhítat végeztével megjelent a Kollégium diáksága előtt, és beszédében elköszönt a hallgatóitól. Hangsúlyozta azt, magyar nyelven, hogy a Múzsák csókjával bír, és hogy őt elüldözik innen. Ócsárolta az Intézmény rendjét, és törvényeit is. A beszédét nem mutatta be egyik elöljárójának sem szereplése előtt.

Sok irodalmi alkotás feldolgozta ezt a témát, ám én csak két művet használtam fel összehasonlításul: Szabó Magda A macskák szerdája, és Perjéssy-Horváth Barnabás Árkádiában éltem én is! c. drámákat.

Kovács Nikolett előadása a Debreceni Városi Könyvtár III. Diákkonferenciáján 2009. november 26-án

Szabó Magda műve történelmi okokra vezeti vissza főhőse kicsapatását. Csokonai még szinte gyermek, Domokos pedig a felnőtt, akinek a Kollégium érdekeit kell szeme előtt tartania, és hiába próbálja ifjú poétánkat és Debrecen tartóoszlopait is megtartani, csak az egyiket lehet megmenteni. A kor viszonyai nem tették lehetővé, hogy megfontolatlan lépéseket tegyen. A Kollégiumot választja… A XVIII. század a magyar elnyomást jelentette. A császárpártiak féltek tőlünk, hiszen ha föltámad a népek tengere, az veszélyt jelentett volna az osztrák népre… Azt hitték, a város és a Kollégium katonákat képez, akik alig várják, hogy a magyar nép szabadságáért megvívhassanak. A cenzúra nem engedett semmilyen veszélyesnek tűnő művet publikálni, és megkezdték a jakobinus költők, írók likvidálását. Ausztria árgus szemekkel figyelt, különös és egyben ellenséges érdeklődéssel nézte az „önmagába szerelmes, pimaszul önhitt faluváros barbár tetteit” (Szabó, 269. o.). I. Ferenc kémeket küldött az iskola és a város titkainak kifürkészésére. Ez mutatja Debrecen erejét, amit maga az uralkodó félelme igazol.

Ebben a környezetben találjuk Csokonai Vitéz Mihályt, az egyik legkedveltebb költőnket, aki telve becsvággyal, és egy kis önhittséggel, naiv ifjúként néz bizakodóan a jövőbe. Ő az iskola kedvence, és tehetsége már korán megmutatkozik. Praeceptorként tanítja az alsóbbéves diákokat, ahogy azt az ősi iskola szabályai elrendelik. Ám a műben nem vele találkozunk legelőször, hanem az osztrák Waldbottal és Müllerrel; utána tér rá a költő ügyére. Szinte nem is ő a főhős, hanem Domokos Lajos. Az ő szemszögéből látunk mindent. Szabó Magda drámája nem írja le a perek menetét, hiszen nem az a fontos. A lényeg a kor, amiben meg kellett védeni a jövendő értelmiség számára a Kollégiumot. Az, ami lezajlott a háttérben, a császár elleni harc, és a tudat, hogy a jövőben megkapják azt a szabadságot, amiről csak álmodozni mernek. A harc eszköze volt a drámában a cenzúra megkerülése: csak úgy lehet a szita által elfogadottá tenni a könyveket, ha átírják őket. Így került be a Latin Grammatika az iskolába.

Említettem, hogy valakit fel kellett áldozni azért, hogy a másik életben maradjon. Csokonai volt az áldozati bárány, ill. macska. A cím, A macskák szerdája utal arra az ősi francia szokásra, hogy „Francia földön a középkor óta minden esztendő egy bizonyos napján a pap felment az egyházmegyéje legmagasabb tornyú katedrálisába, és a nép bűneinek engeszteléséül ledobott egy macskát. Az elpusztult a dómtéren a köveken, és vérével tisztára mosta mindenki szennyesét.” (Szabó, 271-2) Történetünkben a költő volt az a macska, amelyet kidobtak a Kollégiumból, hogy maga az intézmény megmaradjon. Csokonai elbocsátásának kiváltó oka mégis a rossz kezekbe került költemény volt, melyet Martinovics Ignác kivégzése ihletett. Büntetésül nem csak eltanácsolták, hanem a bizonyítványát sem kapta meg, amely egyenlő volt egy halálos ítélettel, és kitiltották nemcsak az iskolából, hanem a városból is. Harangzúgás kísérte utolsó útját a városban, amely a temetést szimbolizálta.

A macskák szerdáját a Debreceni Csokonai Színház 1986. szeptember 26-án mutatta be, amelynek felújított változatának időpontja 2007. október 5-e volt. Ez az időpont tisztelgés az írónő előtt.

Az Árkádiában éltem én is! c. dráma egy magát Bluenak nevező író műve. Perjéssy-Horváth Barnabás írta meg történetét először a Kollégium blues c. regényben. A forrásul használt Blue irományai, annak testvére: öccse vagy bátyja, húga vagy nővére” (Perjéssy, 5. o.). Ebben a könyvben található többek között az a Csokonairól szóló díjnyertes dráma, amelyet Szabó Magda által kiírt Borzán Gáspár pályázatra írt.

A dráma rövidebb az írónőénél, és más szempontok szerint írta meg a történetet. Nem a háttéren van a lényeg, hanem a pereken. Méghozzá az elsőn, mert a másodikat nem írta le, csak az ítéletet olvashatjuk, és a költő búcsúbeszédét, amelyben elhangzik a bűvös, címadó mondat: „Árkádiában éltem én is!”. Nicolas Poussin 1640 körül festette az „Árkádiai pásztorok” c. költeményét. A képen a sírkő előtt álló alakok egy feliratot olvasnak: „Et in Arcadia ego.” Jelentése: „Én is Árkádiában”. Többféle értelmezést kapott ez a rövid bölcsesség, de inkább a szellemi fölényt, a Múzsák országát jelenti, amit a környezetében csak ő ért el. Hiszen Árkádia azt a területet jelenti, ahol a Helikon, a Múzsák lakhelye található, ám a cívisek értelmezésében legelőt jelent. Blue és Kazinczy (aki ezt a feliratot ajánlotta a költő sírjára) sem a mezei költőnek akart emléket állítani.

A jegyzőkönyvből kimásolt részek és a korutánzó nyelvezet az adott kor érzetét kelti. Szabó Magda művében találtam egy modern szót, érzékeltetve, hogy ez a jelenkorra is igaz lehet. Ma is áldoznak fel embereket. Egy történelmi mű írójának legfontosabb feladata az, hogy tükröt állítson saját kora elé, egy korábbi időszak példáját felhozva. Szabó Magda nem a Kollégiumra gondol, nem az iskolának tart tükröt, hanem a világnak.

Az Árkádiában éltem én is! c. drámában Csokonait felnőttnek ábrázolja, a személyisége teljesen más, mint az írónő által ábrázolt emberé.

Perjéssy-Horváth Barnabás színesíti a történetet egy színdarabbal: ez is fontos, hiszen a magyar nyelvű színházi előadások abban a korban ritkák voltak.

A költő példaképe Petronius, mert sorsuk és személyiségük közös vonásokat mutat. Nem volt véletlen, amiért Perjéssy beleírta iskolapéldaként őt: „Kissé cinikus hangvételű műveiben még magának Nérónak is megmondta az igazat. Persze idővel ő is áldozatául esett.” (Perjéssy, 69. o.) Petronius nem félt szembenézni Neróval. Itt Szilágyi professzor az a „császár”, akivel szembe mert szállni, a kissé cinikus hangvételű mű pedig a gúnydal, amit diákjaival énekeltetett el. Persze idővel ő is áldozatul esett, hiszen el kellett hagynia az Intézményt, és a várost is.

Csokonai Vitéz Mihály pere sorsdöntő pillanat volt a magyar irodalom történetében. Talán ha máshogy alakul a sorsa, nem maradt volna ránk annyi költeménye.

Felhasznált irodalom:

Győri János: Kősziklán épült vár. Debrecen, 1992, Országos Református Tanáregyesület

Perjéssy-Horváth Barnabás: „Árkádiában éltem én is!” Blue irományai. Budapest, 2006, Kairosz, 52-89. o.

Szabó Magda: „A macskák szerdája”. Budapest, 2008, Európa, 247-377. o.

Kovács Nikolett: Árkádiában éltem én is”: Akiért a Kollégium harangjai megkondultak. www.dbvk.hu/letoltes/Diákkonf_olvasoterem.doc

„Elmondom hát mindenkinek”. A Debreceni Városi Könyvtár III. Diákkonferenciája. Középiskolás fiatalok Debrecenről, irodalomról, írókról, könyvekről. Debrecen az irodalomban – Irodalom Debrecenben. Központi Olvasóterem, 2009. november 26.