Accessibility Tools

Skip to main content

Székely Renáta előadása

2009. 11. 26.
SZÉKELY RENÁTA

Perjéssy-Horváth Barnabás 1984-ben érettségizett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. Egyetemi tanulmányait szintén Debrecenben végezte. Sokféle pályán megfordult már, volt többek között televíziós rendező és asszisztens, színházi és filmstatiszta, kellékes, ügyintéző, újságíró és szállodai portás is. Kollégium blues c. műve 2005-ben jelent meg, első regényeként. Nem sokkal ezután, 2006-ban látott napvilágot második kötete, Blue irományai címmel. Ez utóbbi egy szemelvénygyűjtemény, amely a Kollégium blues hősének, Blue-nak a regényben is többször emlegetett gimnáziumi önképzőköri írásait tartalmazza.

A Kollégium blues a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában játszódik, a rendszerváltás előtti 1987/88-as tanévben. Az író ekkor már egyetemista volt, s így az egyetemi élményeit is visszavetítette a kollégiumi évekre. A 80-as évek elejének és végének egymástól sokban különböző hangulata furcsa módon keveredik a regényben. A Kollégium blues keretes regény, a keretet a Kollégium világhírű kórusának, a Kántusnak az angliai útja képezi. Erre az útra valóban sor került 1984 nyarán, s itt a Kántus megnyert egy nemzetközi kórusversenyt. A regényíró maga is részt vett ezen az úton.

A regénynek nincs feszesen ívelő cselekménye, inkább mozaikokból, apró részletekből áll, mivel naplószerűen mutatja be egy tanév eseményeit.

Az elbeszélő személye nem állandó, az egyes szám első és egyes szám harmadik személyű elbeszélői pozíció váltakozik, attól függően, hogy a főhős meséli-e el a történetet saját szemszögéből, vagy a főhőstől független szerző szólal meg, olykor álmokat, leveleket is bemutatva.

A regény a tanév eseményeit nagyon részletesen, realisztikus aprólékossággal ismerteti, ami némi szociografikus jelleget is kölcsönöz az alkotásnak. Mint dokumentumregény tehát a kései Kádár-kor egyházi iskolájának hiteles képét közvetíti. A legelső iskolai mozzanat, amelyről képet kapunk, a nyárvégi pótvizsga. Blue is egy azon diákok közül, akik a bukás szélén állnak, s csak a pótvizsga s némi tanári könyörület segíti át a következő osztályba. Röviddel ezután az évnyitó ünnepség zajlik, majd ezt követi az internátusba való beköltözés (a Debreceni Kollégiumban hagyományosan így nevezik a bennlakást, lévén a kollégium az egész oktatási intézmény-együttes – gimnázium, teológia, nagykönyvtár – közös neve). Mivel Blue is az internátus lakója, annak belső működését is közelről megismerhetjük. A kollégista diákok életében az első nagyobb esemény az internátusvezető által levezényelt úgynevezett „birodalmi gyűlés”, amelyen a diákok egész évre vonatkozó tájékoztatást kapnak.

visszhang szekely renata debrecen 2009 11 26

Székely Renáta előadása a Debreceni Városi Könyvtár III. Diákkonferenciáján 2009. november 26-án

 A regényben a tanári kar tagjai fiktív alakok, de az író felhasználta egykori tanárai jellegzetes egyéni arcvonásait is. Az iskolaregényekkel kapcsolatban gyakran felmerül az a kérdés, hogy a valóságban ki kinek feleltethető meg a regénybeli alakok közül. Perjéssy-Horváth Barnabás kínosan ügyelt arra, hogy egykori tanárai lehetőleg ne legyenek közvetlenül azonosíthatók. Ugyanez vonatkozik a diákportrékra is. A korszak jellegzetes „refis” diáktípusainak arcvonásai azonban karakteresen kirajzolódnak Perjéssy-Horváth írásában: ilyen például a lelkészgyerek, a pesti vagány (itt Csöves és Kvarc), a bukdácsoló (Blue), a tanulni nem hajlandó, de kreatív egyéniség, vagy a szülei (egykori 56-osok) miatt megbélyegzett diák típusa.

Perjéssy-Horváth munkája műfaját tekintve egyszerre iskolaregény, nemzedékregény és fejlődésregény. Mint iskolaregény elénk tárja a gimnázium életét, az önképzőkör munkáját és fontosságát, valamint az ekkor fénykorát élő Kántus működését. Az önképzőkörnek igen jelentős szerepe van a regényben, a főhős drámáját is ennek keretében mutatják be. A dráma Csokonai kicsapatását tárgyalja, hiszen a Csokonai-mítosz a Kollégium életét két évszázad óta hagyományosan áthatja. Valószínűleg azért választja ezt a témát Blue is, mert rokonléleknek érzi magát Csokonaival. Ő és társai folyamatosan a kicsapatás határán mozognak.

Mint fejlődésregény a Kollégium blues az elbeszélő, Blue felnőtté és egyben íróvá érését beszéli el. Olyan egyéniség ő, akiben van művészi hajlam, s a regény középpontjában álló diáktársadalomnak ő az egyetlen olyan tagja, aki a világot egyszerre képes belső szemmel és kívülállóként is szemlélni.

Mint nemzedékregény a 1980-as évek ifjúságának életérzését tárja elénk a Kollégium blues, meghatározó eleme a rendszerváltás előtti politikai közhangulat megidézése. A mű egész hangvételén érezhető a politikai elbizonytalanodás, hiszen ez az a kor, amely nagyon gyors változásokat hozott. A regény diákhősei rendszeresen olvassák a tiltott irodalmat (szamizdatokat), politikai vitákat folytatnak egymás között, némelyikük titkos erdélyi utakon vesz részt. Meghatározó élményük a Hair című film, a Rolling Stones együttes, valamint olvasmányélményként Pilinszky János lírája, Márai Sándor és Ottlik Géza prózája. Nemzedékregényként olvasva e művet, nem annyira az elbeszélőt (Blue-t) érezzük főhősnek, hanem inkább Centaurt, a huszonhármas szoba főnökét, a regény egymásba fonódó cselekményszálainak mozgatóját. Úgy tűnik, a regény szerzője a naplóíró Blue-ba és Centaurba egyaránt beleírta magát, s éppen e kettős nézőpont teszi még izgalmasabbá a regényt.

A műben hiteles képet kapunk arról is, hogyan hatja át a Kollégium vallásos szellemisége a kései Kádár-korban az itt tanuló diákságot. Az iskolai élet szerves részeként a cselekményben megjelenik a reggeli áhítat (a főhős maga is tart ilyen alkalmat), a praeces (a szombat esti istentisztelet), valamint a gimnazistákkal közös épületben lakó teológus diákok sajátos világa is.

A mai diák olvasó számára feltűnő, hogy a regény szerint a 80-as években a diákok milyen komoly kihágásokat engedhettek meg maguknak, szinte következmények nélkül. Ez talán írói túlzásként is felfogható, de bizonyára a képlékeny politikai közhangulat eredménye is lehetett. „A borozásnak történelmi távlatokban hagyománya van a Kollégiumban. A régi szép időkben borfejadag is járt a tanulóknak, az iskolának szőlője volt, a klasszikus műveltséghez tartozott a nedűk ismerete. Elég Csokonai Vitéz Mihály írásaira utalni. Mára ennek a kultúrának csak halvány emléke maradt. A házirend, az írott törvény tiltja az italozást, de az íratlan nagyvonalúbb. Történelmi okokból belefér egy kis tütükélés, persze ha sikerül megőrizni a mértéket, no meg a józanság látszatát. A borivás nimbuszát itt nem törte meg teljesen a sörözés viharos térhódítása. Ezt látja az ember, ha nyitott szemmel körülnéz a házunk táján” – olvashatjuk a Borvilág című fejezetben.

A regény rövid, esszészerű, önálló címmel ellátott egységekre tagolódik, s mivel a sajátos korhangulat és életérzés megragadása és közvetítése mellett a cselekmény maga másodlagos a szövegben, az egyes fejezeteket akár sorrendjüket fölcserélve is olvasgathatjuk. Ez az írói eljárás nekem azért tetszett, mert a mai olvasónak gyakran csupán két-három perce van az olvasásra, s egy-egy rész ennyi idő alatt általában végig is olvasható. Véleményem szerint a regény izgalmas olvasmány, hiszen hatásosan idézi meg a rendszerváltás előtti diákéletet, korszellemet. Az idősebbekben nosztalgiát ébreszthet fiatalságuk iránt, a debreceni olvasó emellett ráismerhet mára szinte teljesen eltűnt jellegzetes városi helyszínekre, a mai középiskolások pedig e regényt lapozva összevethetik az akkori diákéletet a maival, és irigységgel állapíthatják meg, hogy a külső politikai kényszer és a korban megszokottnál nagyobb belső szabadság együttesen milyen színes diákéletet eredményezett a negyed századdal ezelőtti Debreceni Kollégiumban.

Bibliográfia

Perjéssy-Horváth Barnabás: Kollégium blues, Kairosz Kiadó, Budapest, 2005.
Perjéssy-Horváth Barnabás: Blue irományai, Kairosz Kiadó, Budapest, 2006.
Győri L. János: Regény az 1980-as évek Debreceni Kollégiumáról. In: A Debreceni Református Kollégium Baráti Körének Évkönyve. Debrecen, 2005, 114–122.
Győri L. János: Perjéssy-Horváth Barnabás regénye a Debreceni Kollégiumról. In: Magyar Református Nevelés 2005. okt., 14–16. (újra megjelent: A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának Évkönyve a 2004/2005. tanévről. Debrecen, 2005, 57–60.).

Székely Renáta: Nemzedékregény a kései Kádár-kor Debreceni Kollégiumáról: Perjéssy-Horváth Barnabás: Kollégium blues. www.dbvk.hu/letoltes/Diákkonf_olvasoterem.doc

„Elmondom hát mindenkinek”. A Debreceni Városi Könyvtár III. Diákkonferenciája. Középiskolás fiatalok Debrecenről, irodalomról, írókról, könyvekről. Debrecen az irodalomban – Irodalom Debrecenben Központi Olvasóterem, 2009. november 26.