Accessibility Tools

Skip to main content

A Kello recenziója

2006. 06.
[N. N.]

A szerző előző regényében, amely az 1980-as évek végén, Debrecenben játszódik, Blue naplója alapján megismertük a református kollégium mindennapjait, a negyedikes fiúk életét. Most ismét Blue jelentkezik, ezúttal irodalmi műveivel: novellákkal, versekkel, drámákkal. A kötet írásainak nagy része ezúttal is a Refihez kapcsolódik. A két iskoladráma közül az egyikben Csokonai diákévei kapcsán elevenedik meg a Kollégium élete (Árkádiában éltem én is!). A kötetre általában, a Pavlov kutyái című egyfelvonásos tragikomédiára pedig különösen jellemző, amit a fülszövegben olvashatunk: „Fura szerzetek rendhagyó helyzetekben.” A darabon belül játszódó főpróbán az újonnan kinevezett parkőr (a Kutyás), akinek csak egy kerekes, fából készült kutya jutott, különös beszélgetést folytat a parkban üldögélő idős hölggyel a jelenetet pedig láthatatlan személyek hangjai kommentálják. Egy furcsa, újmódi gondolati játékról szól a Tudományos sznobizmus című írás, amelyben kortársakkal való kézfogásokból kiindulva kereshetjük a kapcsolatot régen élt híres emberekkel. A versek rövidek, szellemesek, humorosak, ironikusak. Például: „Kiutat kerestél, de mindig / megbotlottál önmagadban.” (Nem megy ez!) Ajánljuk a könyvet mindenkinek, aki szeret gondolkodva olvasni, s akit érdekel a friss hangú mai magyar irodalom.

[N. N.]: Recenzió. In: Könyvárellátó Kht., 2006. június, (www.kello.hu).